Témahetekről

Néha kifogyunk a beszédtémából, és nem tudjuk már, miről essen szó. De nyugalom, erre is gondoltunk! A Hogy tetszik lenni? csapata segít abban, hogy gördülékenyebben, és minél tartalmasabban menjenek a beszélgetések, ezért előálltunk a témahetek ötletével. 

Minden héten lesz egy kiemelt téma, amiről akár órákat tudnak beszélni a résztvevők! Jópofa, változatos témákkal készülünk nektek, hogy ne legyen hiány a nevetésből sem! Lesz olyan hét, ahol a nosztalgia kapja a főszerepet, van ahol a tudásotok bővítésére lesz lehetőség és olyan is amikor ti mesélhettek a 21. század fiataljainak szokásairól. 

A pótunokasággal az is együtt jár, hogy felvilágosítanak arról, hogy mégis, hogy lehetséges az, hogy a virágok nem lesznek öngyilkosok maguktól nem hervadnak el egy hét alatt, ha megfelelően gondozzuk őket. Álmodban sem gondoltad volna, hogy ennek is eljön egyszer az ideje, igaz? 

Csak, hogy pár fő témát említsünk: 

  • egy egész hetet szentelhettek a kalandos szerelmek és szívügyek kacifántos kavalkádjának kibeszélésére (kinek a legjobb feltenni a párkapcsolati kérdéseket, ha nem annak, aki lassan már mindent látott?)
  • a gasztronómia is terítéken lesz majd (Gordon Ramsay, az meg ki?)
  • ha már a párizsi divathét elmarad, akkor itt az idő pótolni és megbeszélni: Vajon a neon volt valaha menő?

Ilyen és ehhez hasonló témákkal készülünk nektek, hogy a beszélgetéssel töltött perceket minél változatosabbak és mókásabbak tudjanak lenni. Ajánljuk, hogy a témákról ne csak a pótnagyszülővel, de ha módotokban áll, akkor a saját szüleitekkel és nagyszüleitekkel is beszélgessetek. Hiszen tudjátok, hallgatni arany, de nem most!

nevtelen_terv_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://hogytetsziklenni.blog.hu/api/trackback/id/tr1115647678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása